Kötélvigasz
A mindig vidám Mr. Well azon a bizonyos napon
leszegett fejjel, lassan lépkedve jött be a terembe. Ugyanaz az öltöny volt
rajta, mint előző nap, a különbség csupán annyi volt, hogy a halványbarna
szöveten egy meghatározhatatlan típusú anyag által alkotott hatalmas folt volt.
Felálltunk, hogy üdvözöljük, mire ő feltartott kézzel jelezte, hogy köszöni
szépen, de inkább maradjunk ülve. Az osztály csendben figyelte, ahogy ujjaival
halántékát masszírozva helyet foglal a székén.
Lassan lélegzett, homlokán gyöngyözött az izzadság.
Ölében összekulcsolt kezét bámulta.
- Jól van, Tanár úr? – kérdeztem tőle. Úgy tűnt, nem
hallotta meg, vagy nem igazán érdekelte, hogy hozzászóltam, mert nem válaszolt.
Az osztálytársaim fészkelődni kezdtek, halk sutyorgás váltotta fel a csendet.
Már épp azon voltam, hogy odamegyek hozzá, készültem felállni, mikor szóra
nyitotta a száját.
- Mondják, maguk szerint én jó tanár vagyok?
A sutyorgók is elhalkultak; mindenki leesett állal
meredt a fizikatanárunkra.
- Nos? Senki nem tudja megválaszolni a kérdésemet?
Halkan beszélt. Én egyre csak az öltönyén lévő pacát
néztem, és azon tűnődtem, vajon mi lehetett az. Vér? Nem, az kizárt. A folt
barna volt, csak pár árnyalattal sötétebb, mint a ruházata. Gyanítottam, hogy
valami folyadék volt. Talán pár csepp alkohol.
Kopaszodó feje búbja csillogott a rajta elterülő
lámpafénytől. Továbbra is mozdulatlanul ült, majd hirtelen valami elkezdett
csorogni az arcán; a könnyek gyorsan futva gördültek le az álla vonulatán és
csöppentek rá ruhájának ujjára.
- Tanár úr…
- Elég, Sylvi, hallgasson! – kiáltott rám Mr. Well.
Felpattant a helyéről, az ajtóhoz lépett, és teljes erőből mindkét öklével
verni kezdte azt. – Válaszoljanak a rohadt kérdésemre! Jó tanár vagyok én?
- I… i.. igen. – dadogta a rémült csoport pár tagja.
- Jó ember?
- Igen.
- Egy semmirekellő, szar alak?
- Nem, uram, nem. – feleltem én mindenki helyett is.
- Jól van. De akkor miért mondta ezt a nejem múlt
éjjel? Hát hazudik a ribanc?
Néma csend volt a teremben. Mr. Well abbahagyta a
dörömbölést, helyette kezeibe temette arcát és hangos zokogásba kezdett. Lábai
összecsuklottak alatta. Azonnal odarohantam, hogy felsegítsem őt, de ahelyett,
hogy a karomba kapaszkodva talpra vergődött volna, lerántott magához a földre.
Keskeny ajkai szinte súrolták a fülemet, ahogy belesuttogott.
- Sylvi, maga a főnök. – arcon csókolt, majd
felugrott a helyéről és kiviharzott a teremből.
* * *
37
éves tanárt találtak holtan saját házának hálószobájában. A rendőrség szerint a
férfi ittas állapotban követte el az öngyilkosságot: erre a szoba padlóján
heverő összetört, üres whiskysüveg engedett következtetni. Ám amíg a
vizsgálatok tartanak, pontos információkat nem tudunk közölni. Újságunknak a
helyszínen adott interjút az áldozat felesége, Mrs. Well, akit az előzményekről
kérdeztünk.
„Előző
este volt egy vitánk Leslie-vel. Sajnos kiszaladtak a számon olyan dolgok,
amiknek nem kellett volna. Mindig is volt egy kis önértékelési problémája,
kisebbségi komplexusa, de azt hiszem, igazán csak az elmúlt egy-két évben jött
elő. Mikor felvették az új munkahelyére, úgy tűnt, kezdenek rendbe jönni a
dolgai, de aztán inni kezdett, és egyre később jött mindig haza, és folyton azt
kérdezgette tőlem, hogy mi baj van vele. Ilyenkor, ha nem kapott választ, csak
annyit mondott, hogy nem érti, miért és ki zaklatja. Akárhogy is próbáltam
kihúzni belőle, sosem árulta el a részleteket az esetről. Nem számolt be a levelekről,
amiket rendszeresen kapott, névtelenül. Megromlott a kapcsolatunk. – közölte
velünk Mrs. Well. – Utána megszületett a kislányunk, akit most félárván hagyott
itt, és az egyetlen dolog, ami Lence-t az apjára fogja emlékeztetni nagyobb
korábban nem lesz más, mint egy kutyafuttában körmölt levél, amiben csupán egy
mondat áll.”
A
megtört özvegy nem volt hajlandó többet mondani lapunknak. Sírásban tört ki az
emlékek hatására, és apró kislányukkal a karjaiban elhagyta a helyszínt.
A
rendőrségi tudósítás szerint az áldozat, nevezett Leslie Well a helyi, Spruce
Mountain Középiskola felső tagozatának fizikatanára volt. Az intézmény dolgozói
és diákjai egyaránt gyászolják az elveszített tanerőt. A nyomozás a levelek
ügyében folyamatosan tart.
* * *
Muszáj megtenned! Te is tudod, hogy nem
élhetsz így.
Leslie kiitta poharának maradék tartalmát, a kezében
tartott kötelet pedig az ágyuk felett húzódó gerenda fal közeli végéhez
kötötte, az aljára csinált egy szűk hurkot.
Nem érsz semmit, te dög. Fogadd el, hogy
egy elcseszett seggfej vagy!
Odakészítette a széket a gyilkos eszköz alá.
Mi lesz a családoddal? Lence? Shelley?
Meg sem várod őket, hogy elbúcsúzz?
Levette a nyakkendőjét, és elkezdte kigombolni az
ingjét.
Shelley egy kurva. Lence-t pedig amúgy se
látnám többé, ha elválnánk. De hagyok neki egy búcsúlevelet.
Előkapott egy papírt és egy tollat. Ennyit írt a
hófehér lapra: „Tökéletes vagy!” Összehajtotta, a tetejére pedig odafirkantotta
kislánya nevét. A levelet lerakta az ágyukkal szembeni asztalra, pontosan a
zaklató üzenetek mellé.
Így ni. Csak hogy ne kövesse el ugyanazt
a hibát, amit én fogok most.
Felállt az ülőkére és a nyakára húzta a kötélhurkot.
Vett egy utolsó, mély lélegzetet, és kirúgta maga alól a széket.
