Fordítás - történet egy szellemről - 7. fejezet

A canterville-i szellem

7. fejezet

4 nappal később megkezdődött a temetés a Canterville-kastélyban. A templomkert egyik csendes sarkában lett eltemetve Sir Simon csontváza. Amikor a ceremóniának vége lett, Virginia felállt, és egy keresztet fektetett a koporsóra, ami fehér és rózsaszín mandulafa virágokból lett készítve.

Másnap reggel Mr Otis beszélt Sir Simon leszármazottjával az ékszerekkel kapcsolatban, amit a szellem adott Virginiának. Az értékük annyira nagy volt, hogy kétségei voltak afelől, hogy megengedje a lányának, hogy megtartsa őket. De Mr Canterville megrázta a kezét, és azt mondta neki „Kedves uram, a bájos lánya megmentette az ősöm életét. Az ékszerek őt illetik.”

Mindenki csodálta az ékszereket, amikor, 1890 tavaszán Virginia hozzáment Cheshire Duke-hoz. A nászút után Virginia és a férje elmentek a Canterville-kastélyhoz, és érkezésük után 1 nappal elsétáltak a templomkerthez. Virginia vitt pár szál csodálatos rózsát, amit felhelyezett a sírkőre, és nem sokkal azután, hogy elmentek onnan, a férje megfogta a kezét.

„Sosem mondtad el nekem, hogy mi történt veled, mikor be voltál zárva a szellemmel.”

„Kérlek, ne kérdezd, nem tudom elmondani” mondta „de sokkal tartozom Sir Simonnak. Elérte, hogy megtudjam, mi az élet, hogy mit jelent a halál, és hogy a szerelem miért erősebb náluk.”

Fordítás - történet egy szellemről - 6. fejezet

A canterville-i szellem

6. fejezet

Kb 10 perccel később a csengő vacsoraidőt jelzett, és mivel Virginia nem jelent meg, Mrs Otis elküldött egy szolgát a keresésére. Kis idő múlva visszatért, és mondta, hogy nem találta Virginiát sehol, tehát a család valamennyi tagja elkezdte őt keresni.

Teltek az órák, de hűlt helyét sem lelték Virginiának. Szóval vacsora után Mr Otis mindenkit ágyba küldött, és mondta, hogy nem tudnak ma este már semmit sem tenni, majd holnap értesítik a rendőrséget. Amint mindenki elhagyta a nappalit, az óra éjfélt ütött, és miután az utolsó hang is elnémult, kinyílt a titkos ajtó, és ott állt mögötte Virginia egy dobozzal a kezében. Mindenki odarohant hozzá.

„Te jó ég! Gyerek, merre voltál?” kérdezte Mr Otis mérgesen, azt gondolván, hogy a lány csak tréfálkozott velük.

„Papa” mondta Virginia halkan „a szellemmel voltam. Meghalt, és el kell jönnöd, hogy lásd őt. Eléggé gonosz volt, de nagyon sajnálja, amit csinált, és nekem adta ezt a dobozt, tele gyönyörű ékszerekkel, mielőtt meghalt.”

Azzal leengedte őket a titkos folyósón a kis helyiségbe. Ott a család megtalálta Sir Simon csontvázát, akit a felesége testvérei halálra éheztettek. Virginia letérdelt a csontváz mellé, összetette kis kezeit és némán imádkozni kezdett.

Időközben az egyik iker kinézett a kis szoba ablakán, majd felkiáltott „nézzétek! Az öreg mandulafa elkezdett kivirágozni!”

„Akkor Isten megbocsátott neki” mondta Virginia, és felállt.

Fordítás - történet egy szellemről - 5. fejezet

A canterville-i szellem

5. fejezet

Egy nap Virginia egyedül kóborolt a folyósókon, amikor az egyik szobában meglátott egy személyt. Bement, és meglepetésére a canterville-i szellem volt az, aki nagyon szomorúnak látszott.

„Nagyon sajnállak” mondta a lány „de a testvéreim holnap visszautaznak Etonba, és ha jól viselkedsz, senki sem fog idegesíteni.

„Az abszurd, hogy megkérsz engem, hogy viselkedjek jól” válaszolta a szellem „de nekem csörgetnem kell a láncaimat, morognom kell és járkálni az éjszakában. Ez az egyetlen okom, hogy létezzem.”

„Ez nem ok a létezésre, és tudod, hogy neked ilyennek kell lenned. Mrs Umney mondta, hogy megölted a feleségedet.”

„Igen, ezt el kell ismernem” mondta a szellem „de a feleségem nem volt túl kedves, tudod, és semmit sem tudott a főzésről. Azonban, ezek után gonosz dolog volt a testvéreitől, hogy halálra éheztettek engem.”

„Halálra éheztettek? Óh, Mr szellem, vagyis Sir Simon, úgy érted éhes vagy? Van nálam szendvics. Kérsz egyet?”

„Nem, köszönöm, már nem eszem semmit. De ez nagyon kedves tőled.Te jószívűbb vagy, mint az a durva, barátságtalaln családod.”

„Állj!” zokogta Virginia, s a lábával toporzékolt „te vagy a durva és barátságtalan. Elloptad a festékeimet a dobozomból, hogy megújítsd azt a borzalmas vérfoltot! Először elloptad az össze piros festékemet, és többé nem tudtam naplementét festeni, aztán elloptad a zöldet és a sárgát! Végül nem maradt kéken és fehéren kívül más, így csak holdvilágos képeket tudtam készíteni, amiket nem könnyű lefesteni!”

Miután befejezte, Virginia megfordult, és elhagyta a szobát.

„Kérlek, ne menj el, Miss Virginia.” sírta a szellem „nagyon boldogtalan vagyok, és tényleg nem tudom, hogy mit tegyek. Aludni szeretnék menni, mert már nem aludtam 300 éve és fáradt vagyok!”

„Szegény, szegény szellem” mormogta „nincs hely, ahol tudnál aludni?”

„Nos, tudok egy helyet, ahol tudnék aludni – a halál kertjében, a templomkertben. De csak ha sírsz értem és a bűneimért, és velem imátkozol, hogy a halál angyala megkönyörüljön rajtam.”

Amikor Virginia megígérte a szellemnek, hogy segít neki és imádkozik majd érte, felemelkedett a székből, megfogta a lány kezét és hálásan megcsókolta azt. Átvezett őt a szobán. Virginia látta, hogy a fal lassan szétoszlik, mint a köd, s hideg szél szökik be a szobába. „Gyorsan, gyorsan” sírta a szellem „vagy túl késő lesz.” Azzal bezárult mögöttük a fal, és a kamra üres lett.

Fordítás - történet egy szellemről - 4. fejezet

A canterville-i szellem

4. fejezet

5 napig a szellem el sem hagyta a szobáját. Nagyon kimerült és álmos volt, a bordái is meg voltak zúzódva. Szintén feladta a vérfolttal való munkálkodást. Ha az Otis családot nem érdekelte már a vérfolt, akkor nem  érdemelték meg. Azonban a szellem ott kóborolt a házban, de beolajozta a láncokat, hogy ne keltsen azokkal zajt. Viszont az ikrek még mindig ugratták őt. Kifeszítettek köteleket keresztül a folyósón, amin ő a sötétben átesett, vagy elcsúszott a vaj-folton, amit a lépcsőfokokra kentek. Ez nagyon idegesítette a szellemet, és eldöntötte, hogy megtanítja az ikreket, hogyan kell valakit halálra ijeszteni. Egész nap erre a nagy eseményre készült, és éjjel, negyed 1-kor kisurrant a szobájából és végigsiklott a folyósón.  Amikor elérte az ikrek szobáját, az ajtót résnyire nyitva találta. Azért, hogy nagyon megijessze a fiúkat, lassan nagyobb rést nyitott az ajtón, ám ekkor egy vízzel teli kancsó esett a fejére, amitől bőrig ázott. Az ikrek nevetésétől zengett a ház, közben a szellem elmenekült.

Feladta annak a reményét, hogy valaha is megvicceli ezt a neveletlen, amerikai családot. És mivel mostmár tartott az ikrektől, olyan halkan siklott végig a folyósókon, amennyire csak tudott. Egyik éjjel, szeptember 19-én lement a könyvtárba, hogy megnézze, maradt-e valami nyoma a vérfoltnak. Hajnali negyed 3 lehetett, és azt hitte, már mindenki alszik, amikor a sarokból 2 alak, kezeiket a fejük fölött lóbálva rohantak felé, és ordították a  fülébe, hogy „BOO”. Teljes pánikban – ami ezen körülmények között természetes volt – a szellem visszahátrált a szobájába.

A történtek után nem lehetett őt többé éjjel látni. A félelemtől érezte, hogy többé nem lesz képes előjönni.

Fordítás - történet egy szellemről - 3. fejezet

A canterville-i szellem

3. fejezet

A szellem a hét nagy részében nem jelent meg. Az egyetlen furcsa dolog, ami történt, hogy minden nap ott volt a folt a könyvtárszoba padlóján. Ami még furcsább volt, az az, hogy a folt időről időre változtatta a színét. Valamikor piros volt, máskor barna vagy lila, és néha pedig zöld. A színváltozások teljesen lenyűgözték a családot, és fogadásokat kötöttek, hogy aznap milyen színű lesz a folt. Az egyetlen ember, aki nem szállt be a tréfába, az Virginia volt. Bizonyos megmagyarázhatatlan okoknál fogva inkább mérges volt a vérfoltra, s gyakran közel állt a síráshoz, mikor az zöld lett.

Vasárnap tűnt fel a szellem másodjára. Röviddel azután, hogy a család ágyba ment, hallottak egy félelmetes csapódást a hallban. A páncélruha a padlóra esett, és a szellem ott ült a fotelban, dörzsölgette a bokáját ami látszólag nagyon fájt neki. Amikor az ikrek elkezdték őt borsóval dobálni a borsó-csúzlijukkal, akkor felállt, hallatott egy mérges morgást, majd eltűnt, mint a köd. Elfújta a gyertyákat, és otthagyta őket teljes sötétségben. A lépcső tetején azonban megfordult, és – hogy megijessze az ikreket – felkacagott olyan borzalmas, ijesztő hangon. Akkor az ajtó kinyílt, és Mrs Otis kilépett rajta. „Attól tartok, hogy nem igazán vagy jól” mondta a szellemnek „ezért hoztam neked ezt az üveg orvosságot.” A szellem mérgesen nézett, majd eltűnt.

Amikor elérte a szellem a szobáját, teljesen kimerült volt már. Ez az amerikai család nagyon idegesítő számára. De ami leginkább idegesítette őt az az, hogy nem tudta viselni a páncélruhát. A súlya miatt elesett és a ruha megsértette a bokáját.

Néhány nappal később a szellem elhagyta a kamráját, hogy megújítsa a vérfoltot. Mindemellett, pénteken, augusztus 17-én meg akarta újra rémiszteni az Otis családot. Fél 10-kor elmentek lefeküdni. Néha még hallotta az ikreket nevetni, ám háromnegyed 11-kor ez abbamaradt. Szóval, éjfélkor elhagyta a kamráját, és végigsiklott a folyósókon, amikor hirtelen, az egyik sarok előtt megállt vele szemben egy másik, borzalmas szellem. Mivel a canterville-i szellem ezelőtt még sosem látott itt egy másik szellemet, teljesen megrémült. Gyorsan visszasietett a szobájába. De akkor gondolta, hogy vissza kellene mennie és beszélnie kellene a másik szellemmel. Hiszem, 2 szellem jobb, mint 1, és talán az új barátja segítene neki megijeszteni az ikreket. Azonban, mikor visszament a folthoz, ott találta a „másik szellemet”, aki egyébként nem volt igazi, csak az ikrek fellógattak egy fehér lepedőt, hogy megvicceljék őt. Zavartan visszament a kamrájába.

Fordítás - történet egy szellemről - 2. fejezet

A canterville-i szellem

2. fejezet

Aznap éjszaka rettenetes vihar volt, de ezt leszámítva semmi ijesztő nem történt. Másnap reggel azonban, mikor a család lement reggelizni, megint megtalálták a borzalmas vérfoltot a padlón. Washington másodjára is eltávolította, ám másnap reggel megint ott volt a folt. Harmadik nap a folt újra ott volt, pedig előző éjjel Mr Otis maga zárta be a könyvtárszobát.

Másnap reggel már nem kételkedtek a szellem létezésében. 11 órakor a család aludni ment, ám nem sokkal később Mr Otis felébred egy erős zajra, ami a szobájuk előtt, a folyósóról jött. Fém csörrenésének hangzott, ami folyamatosan közelebb jött. Kb 1 óra volt. Szóval Mr Otis felkapta a papucsát, odament az ajtóhoz és kinyitotta. Közvetlenül előtte állt a szellem – szemei vörösek voltak, mint az égő szén, hosszú, ősz haj lógott a vállainál, csuklóján és bokáján láncok voltak.

„Óh jajj, Sir, be kellene olajoznod azokat a láncokat, mert emellett a zaj mellett, ami bejön a szobánkba, nem lehet aludni. Ezért hoztam neked ezt az üveg olajozót, és szívesen adok még, ha kell.” Azzal Mr Otis lerakta az üveget a padlóra, becsukta az ajtót és visszament aludni. A szellem megdöbbent, egy pillanatra mozdulatlanná vált, majd hallatott egy dühös morgást. Abban a pillanatban az ikrek megjelentek a folyósón és hozzávágtak egy nagy párnát. A szellem sietve elszökött a falon keresztül, és a ház újra csendes lett.

Amikor a szellem elérte a kamráját, vett egy mély levegőt. Még sosem kezeltek ilyen módon egy szellemet eddig!