Saját verseim - Szörnyeteg

Szörnyeteg

Mindenki szörnyeteg. Ez köztudott.
Ha szomorú vagyok, csak erre gondolok.
Az a szörnyeteg, aki bántja a másikat,
Meg az, aki elrontja az életét oktalan.
Sokáig azt hittem, én vagyok a szörnyeteg,
De azok más életét rontják meg.
Én sosem lennék erre képes.
De valaki nem így gondolja mégsem.
A szörnyetegnek nem számít sosem,
Hogy az általa kiszemelt áldozat mit érez.
Legyez az szeretet, bűntudat vagy bánat,
A szörnyeteg lerombolja a felépített várat.
Az álmokat, az ember reményét,
A boldogan töltött évek emlékét.
Egy perc alatt tönkretesz mindent,
Szavai súlyára ügyet sem vetve.
Sokszor gondoltam arra, mi van, ha mégsem,
Ha nem én vagyok a szörnyeteg, s az emberiség sem?
De vannak emberek, akik igen.
Nevüket inkább nem írom ide.
Csak azt tudom, hogy mindent elrontottak,
S mindezt rám fogják. Habár, mint elmondtam,
Ők tették mindezt velem.
Most már tudom a választ erre.
Ők a szörnyetegek.
De csak mert nem szeretnek.
Ha mégis, azt nem mutatják.
És ez az, ami a legjobban fáj. 

Egy szomorú napomon, 2011. 04. 20. A valaha volt legrosszabb hangulatomban.