Futás a Halál után
1. Voltam én boldog,
Szomorú,
Jó és rossz,
De sosem elhagyott.
2. Mindig volt valaki,
Aki segített,
Mindig volt valaki,
Aki megértett.
3. Sosem voltam egyedül,
Ilyenkor boldog voltam,
De elszoktam a magánytól,
És most szörnyen kínzott.
4. Kínzott, mert elment
Az egyedüli ember,
Akire azt mondhattam:
Szeretem.
5. De csak barátként szerettem,
Mert túl jó volt hozzám,
De ez elég volt ahhoz,
Hogy életem kössem hozzá.
6. Mikor vele voltam,
Minden jó volt,
Mikor nem volt ott,
Magányos voltam.
7. Ő volt az életem,
Az összes gondolatom,
Emlékem,
Érzelmem.
8. S mikor elment,
Örökre, végleg,
Nem bírtam sokáig,
Nem volt életem nélküle.
9. Gyötört a magány,
Szomorú voltam,
Sírtam, és kérdeztem
Az égtől: Miért történt ez?
10. Választ sosem kaptam,
És nem értem be ennyivel!
Nem bírtam élet nélkül élni,
És eldöntöttem: akár hol is legyen,
Megkeresem!
11. Igaz, nem tudtam,
Hol keressem, a magány
És a keserűség
Teljesen elvakított.
12. Sokáig csak ültem,
Sírtam és abban reménykedtem,
Ez csak álom,
És majd felébredek.
13. De nem így lett;
Álmaimban is álmodtam,
Róla s arról,
Milyen volt akkor,
Mikor még itt volt.
14. Gyötört a magány,
Nem bírtam sokáig,
Gondoltam egyet,
Majd kijelentettem:
Utána megyek!
15. A szomorúság a halálba kergetett,
De nem bántam;
Engem csak az éltetett,
Hogy még egyszer látom mosolyát.
16. Közel sem volt ilyen egyszerű;
Hogy jutok el oda?
Hova kell mennem?
Oly sok kérdés, ésszerűtlen!
17. Megtaláltam a megoldást,
De kétséges volt;
Lehet, hogy nem látom többet,
Lehet, hogy vele leszek,
De biztos, hogy tovább nem szenvedek!
18. Oly egyszerű, gyors halál,
Mely engem megtalált,
El sem hittem,
Hogy tényleg eltalált.
19. Egy kis angyal jött,
Szárnyai voltak,
S nyilával, melyet kilőtt,
Szívemen talált;
20. Cupido nyila,
Mely a halállal együtt
A szerelmet is rám küldte.
Elsötétült minden, majd eltűntem.
21. A szerelem világában találtam magam,
Előttem az életemmel,
S felettem a halál édes szavai:
„Nem élhet az egyik, ha nem él a másik!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése